|
|
Ötlet 2006 | Az ÖTLET 2006 program értékelése
Az ÖTLET PROGRAM Magyarországon elsőként indult hazai hosszú távú, 10 hónapos
önkéntes program az FMM és az OFA támogatásával. Az ÖTLET 2005 program sikeres
zárása után elindulhatott a program második turnusa.
Az ÖTLET 2006 program időtartama: 2007. március
01.- 2008. május 31.
Mivel ez egy kísérleti program így a tapasztalatok alapján néhány változás
állt be a programba jelentkező fiatalokat érintő kritériumokban, elsősorban a
korosztályt illetően.
- Alapítványunk a programba önkéntesként olyan felépülőben lévő szenvedélybeteg
vagy a szenvedélybetegségtől veszélyeztetett fiatalok jelentkezését várta
Budapestről, illetve az ország bármely részéről ( lakhatási támogatást
biztosítottunk ), akik 18 és 30 év közöttiek, nem
rendelkeznek munkaviszonnyal, és jelenleg nincs nappali tagozatos tanulói jogviszonyuk.
A program lehetőséget biztosít, hogy a pályakezdő munkanélküli fiatalok védett
körülmények között szerezzenek munkatapasztalatot, személyes támogatás mellett
fejlesszék a munkavállalás szempontjából fontos képességeiket, készségeiket.
Az ÖTLET 2006 programot csúsztatva indítottuk, vagyis a fiatalok első csoportja 2007.
március 01. napjától 2007. december 31. napjáig tevékenykedett, mint önkéntes.
A második csoport fiataljai jelenleg a program felénél tartanak.
Eddigi eredményeink:
- 35 fő önkéntes és 17 fogadószervezet jelentkezett a programba
- A programban résztvevő önkéntesek száma 15 fő, fogadószervezetek száma 11
- 3 fő már elhelyezkedett, munkaviszonyban áll.
Érdeklődni lehet: Komán Gabriellánál tel: 06 30 815 2405
Pintérné Boros Edinánál tel: 06 30 815 2406
AZ ÖTLET 2006 PROGRAM ZÁRÁSA ÉS EREDMÉNYEI
A Félúton Alapítvány az ÖTLET Program keretében olyan felépült szenvedélybetegek
és/vagy szenvedélybetegségtől veszélyeztetett fiatalok bevonását tűzte ki célul,
akik sikeresen elvégeztek egy kezelőprogramot, felépültek és nem tudnak elhelyezkedni
a munkaerő piacon, és/vagy családjukban, közvetlen mikrokörnyezetükben
veszélyeztetettek szenvedélybetegségtől, ami hátrányosan befolyásolja szociális
körülményeiket, pszichoszociális készségeiket, alacsony iskolázottságúak, ami
rontja esélyeiket a munkaerőpiacon.
Az ÖTLET 2006 Program a Félúton Alapítvány koordinálása mellett sikeresen zárult,
sok szenvedélybeteg vagy szenvedélybetegségtől veszélyeztetett, hátrányos helyzetű
18 és 30 év közötti fiatal tapasztalta meg a munka világát, a felelősség
vállalását, a napi ritmust. Sokan korábban egyáltalán nem dolgoztak, vagy csak
néhány hétig tudtak egy munkahelyen maradni. A programban sok különféle
tevékenység és szervezet közül választhattak, mely a jó kapcsolat alapjait
jelentette. Tapasztalataink szerint a hátrányos helyzetű fiatalok az önkéntes
tevékenységen keresztül tapasztalták meg az újonnan strukturált életmód, a
megerősített önbecsülés és a pozitív önértékelés hatását, mely a
szenvedélybetegségtől veszélyeztetettek pszichoszociális készségeinek
fejlesztéséhez is szükséges. A munkatapasztalat és a sikerélmények megszerzése a
program során, valamint a képzésektől való gyarapodás a tartós munkavállalás
lehetőségét teremtette meg. A részvétel lehetőség volt a fiataloknak a munka
világába való fokozatos és sikeres beilleszkedésre.
A speciális célcsoportból 12 fiatal bevonását terveztük, akik közül legalább 6
fő a programot sikeresen zárja, és kilépve a munkanélküliségből el tud
helyezkedni, illetve 2 fő továbbtanul nappali tagozaton. A fiatalok végzettségét,
valamint a program eredményeit az alábbi táblázat szemlélteti.
| Szervezet neve |
FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY |
| Önkéntesek |
15 |
| Más régióból érkezett |
8 |
| Végzettsége |
|
| Kevesebb, mint 8 általános |
|
| 8 általános |
1 |
| Szakiskola |
4 |
| Középfok |
7 |
| Egyetem,
főiskola |
2 |
| Egyéb
felsőfokú |
1 |
| Fogadószervezet |
11 |
| Elhelyezkedett |
6 |
| Fogadó szervezeténél |
1 |
| Máshol |
5 |
| Továbbtanult |
2 |
| Tovább
önkénteskedik szerződéssel más szervezetnél |
1 |
|
|